Forgassunk akár itthon vagy külföldön, a filmforgatási eszközök, a technikai felszerelés biztosítása a filmbiztosítási csomag részeként oldható meg. A biztosítás megkötésekor általában le kell adni egy listát a biztosítandó eszközökről amit az eszközöket bérbeadó cégek el tudnak készíteni. A listának tartalmaznia kell az eszközök nevét és típusát ami lehetővé teszi az egyedi azonosítást, valamint az újrapótlási értékeket. Káresemény esetén a biztosító első dolga, hogy megnézik, az adott eszköz szerepelt e az előzetesen leadott listán, tehát általában ami nincs a listán az nincs biztosítva sem.

Azért csak általában, mert van olyan biztosítótársaság is aki nem ragaszkodik a szóban forgó lista leadásához. Ez igen nagy előnyt jelenthet abban az életszerű esetben ha a forgatás alatt változik az eszközlista, és ezt a változást a biztosító felé elfelejtük jelezni.

A külföldi helyszíneken zajló filmforgatásokra is van lehetőség eszközbiztosítást kötni, bár ennek vannak bizonyos feltételei. Fontos, hogy az eszközbiztosítás kiterjedjen a szállítmányozás során bekövetkező esetleges káreseményekre is.

Alapvetően minden olyan esemény hatása káreseménynek minősül amire igaz a következő 4 állítás mindegyike: Véletlen, váratlan, balesetszerű, külső fizikai behatás. Fontos azonban tisztában lenni az adott biztosítás feltételrendszerével és különesen az ott levő kizárásokkal. Ez az a pont, ahol a biztosítók pontosan és egyértelműen meghatározzák milyen események azok amelyek bekövetkezésekor a biztosító nem fizet kártérítést. Az egyik legjellemzőbb kizárás a megmagyarázhatatlan eltűnés, lopás. A biztosítók általában nem nyújtanak kártérítést abban az esetben, ha az eszözt betörés nélkül egy le nem zárt helyiségből viszik el „sima lopással“. Ennek az oka, hogy az ilyen események nagy visszaélésre adnak lehetőséget, ezért standard kizárás a lopás. Amennyiben a lopás betöréssel párosul, vagyis egy megfelelően lezárt helységből vagy gépjárműből lopják el a felszerelést úgy hogy a betörésnek látható nyoma van, (pl.: betört szélvédő, betört, felfeszített ajtó) akkor az már betöréses lopásnak számít ami biztosítási esemény.

A filmbiztosításon belül az egyes kártérítési limitek határozzák meg a biztosító által maximálisan kifizethető összegeket. Az eszközbiztosításnál is minden esetben meghatározzák ezt a kártérítési limitet, és bizonyos esetekre külön kártérítési limitet határoznak meg a teljes limiten belül. Így például a szállítmányozás során keletkező károkra vagy a betöréses lopás miatti károkra. A biztosítók szintén egyértelműen szabályozzák a káreseményenkénti önrészesedés mértékét. Az önrészesedés azt az összeget jelöli amit káresemény esetén a biztosítottnak saját magának kell állnia. Ennek mértéke a filmbiztosítási csomagon belül általában 50 – 100 ezer forint káreseményenként az eszközök vonatkozásában.

A fentiek alapján láthatjuk , hogy több olyan tényező is van amire nagyon fontos odafigyelni annak érdekében hogy olyan biztosítást kössünk ami működik is ha baj van. Ezért a legjobb megoldás, ha olyan szakemberre, biztosítási alkuszra bízzuk a biztosítás összeállítását akinek kellő tapasztalata van a filmbiztosítások terén.