Korábbi bejegyzéseinkben többször volt már szó arról, hogy mindig érdemes a filmbiztosításokra specializált, szakértő biztosítási alkuszok szolgáltatását igénybe venni. Ennek több előnye is van, ezek közül az egyik, hogy a szakértő alkusz segítségével érhetjük el azt, hogy az egyes biztosítók filmbiztosítási ajánlatai közül ki tudjuk választani a produkció számára leginkább megfelelő ajánlatot. A filmbiztosítási alkusz piaci pozíciója alapján jobb feltételeket tud elérni a biztosítóknál mintha egy – egy produkció közvetlenül fordulna a biztosítóhoz.

Filmbiztosítás egyszerűen.

Minden biztosítási szerződés összeállításakor van lehetőség bizonyos mértékű díjcsökkentés elérésére az ajánlati szakaszban egyrészt az alkuk, másrészt a vásárlási pozíciónk alapján, a különböző kedvezményeken keresztül. Fontos azonban, hogy az alacsonyabb biztosítási díj ne menjen a minőség vagyis a biztosítással lefedett kockázatok rovására. A cél, megtartani az egyensúlyt az optimális filmbiztosítási fedezet és a kívánt biztosítási díjszint között. Mindebben egy szakértő filmbiztosítási alkusznak nagy szerepe van.

A kevesebb, néha több.

A filmbiztosítási csomagok általában paneles szerkezetűek ami azt jelenti, hogy egyes biztosítási fedezeteket kivehetünk a csomagból ezáltal csökkentve a fizetendő biztosítási díjat. Természetesen ha bizonyos fedezeteket kiveszünk, akkor annyival nő a produkció kockázata is ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy melyik biztosítás mire jó és egyáltalán az adott produkciónak milyen kockázatokat kell feltétlenül biztosítania.

Az önrész és a kártérítési limit jelentősége a filmbiztosításban.

Az önrészesedés az a rész amit egy káresemény bekövetkezésekor a produkciós cégnek kell állnia. Tehát ha például összetörik egy eszköz ami ért 1,000,000 Ft-ot, és a filmbiztosítási szerződésben 100,000 Ft az önrészesedés, akkor a biztosító maximum 900,000 Ft-ot fog kifizetni a bérbeadó cégnek, a fennmaradó százezret pedig a produkciós cégnek kell állnia. Ha magasabb az általunk vállalt káreseményenkénti önrész, akkor csökken a fizetendő biztosítási díj mivel a biztosítónak így kisebb a kockázata. A kártérítési limit azt az összeghatárt jelenti, amit a biztosító egy adott biztosítási esemény bekövetkezése esetén maximálisan kifizethet. Amennyiben csökkentjük a kártérítési limitet, akkor csökkeni fog a fizetendő biztosítási díj is, hiszen ezzel a biztosító kockázata is csökken. Természetesen itt is figyelni kell hogy ne essünk át a ló tulsó oldalára vagyis ne legyen alacsonyabb a kártérítési limit mint a biztosítani kívánt vagyontárgyak összértéke. Szintén jó tudni, hogy az eszköz bérbeadó cégek a bérelt eszközök vonatkozásában, míg a forgatási helyszínt bérbeadók a helyszín vonatkozásában előírhatják, hogy a milyen értékre kell szólnia a biztosításunknak.

A filmbiztosítások díja nagyban függ az adott produkció költségvetésétől is. Jó tudni, hogy a film költségvetése, és a biztosítandó költségvetés két különböző dolog. Itt díjcsökkentésre ad lehetőséget, hogy nem kell a költségvetésnek minden elemét beleszámolni a biztosítandó költségvetésbe. Csökkenthetjük azt a következő elemekkel, ezáltal jelentős díjcsökkenést elérve: story, forgatókönyv, jogok, forgalmazási költségek, marketing, biztosítási költségek, többletköltségek, banki költségek. Ezeket a tételeket azért nem feltétlenül kell belevenni a biztosított költségek közé, mivel egy esetleges “totál kár” esetén is a fenti tételek megmaradnak, tehát nem feltétlenül vesznek kárba és nem kell őket mégegyszer kifizetni.

Természetesen minden produkció más, így a kalkulációnál mindig célszerű a filmbiztosítási alkusz segítségét igénybe venni.