Horváth Lili első nagyjátékfilmje, a Szerdai gyerek is meghívást kapott a pénteken kezdődő, 50. születésnapját ünneplő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West versenyprogramjába. Mi pedig különösen büszkék vagyunk, mert ezt az izgalmas alkotást is a Showrisk biztosította!
A rendező, akárcsak díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg.

A Szerdai gyerek több szálon is kötődik a Napszúráshoz, Horváth Lili 2009-ben készített kisfilmjéhez: a kisfilmben már találkozhattunk Majával, ám akkor még nevelőintézetbe járt, és nevelte kisbabáját. Amíg Napszúrásban az akkor még a Színművészeti Egyetem előtt álló Törőcsik Franciska alakította a lányt, a nagyjátékfilmben a MOME elsőéves textiltervező hallgatója, a tizenkilenc éves Vecsei Kinga formálja meg a főhőst. “Nem titok, Törőcsik Franciskára gondolva írtam a forgatókönyvet, és természetesen vele készítettem az első próbafelvételt a filmhez. Aztán hirtelen egyeztetési problémánk támadt, mert összecsúsztunk a Swing című filmmel, amelyben Franciska szintén főszerepet játszik. Annyi időt kellett volna rá várni, ami az egész film megvalósítását veszélybe sodorta volna – ezt nem engedhettem meg magamnak. Végül hosszú és sokfelé vezető casting-folyamat után döntöttem a teljesen amatőr Vecsei Kinga mellett, aki éppen annyi idős, mint a filmbéli Maja. A gyerek- és a felnőttkor határán van, akárcsak az általa játszott karakter. Úgy látom, nagyon erős a jelenléte a vásznon, és kivételesen jól érti, amit mondok neki, magában jó helyre tudja tenni, tovább tudja építeni a hallottakat. Öröm vele dolgozni.” – nyilatkozta a rendező a magyar.film.hu-nak.

szerdaigyerek2

Több amatőr szereplő mellett olyan színészek tűnnek fel a vásznon, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A magyar-német koprodukcióban készült film operatőre Maly Róbert, zeneszerzője Presser Gábor, producere Fehér Károly, koproducerei Henning Kamm és Pataki Ági.

A cseh fesztiválon még további két magyar alkotás mérettetik meg a jövő héten:  az Egyetleneim rendezője, Nemes Gyula magyar-cseh-német koprodukcióban készült Zero című filmje szintén az East of the West mezőnyében versenyez, Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje pedig a Future Frames elnevezésű új rövidfilm válogatásban mutatkozik be, melyet a régió pályakezdőinek kiemelkedő első és második játékfilmjeiből állítottak össze.

(fotó: Szilágyi Lenke)